www.kárpát.hu

12. túra

12. út

Nagyvárad

A magyar történelem és művészettörténet egyik nagy vesztesége volt, amikor Nagyvárad 1660. augusztus 27-én török kézre került. Az akkor elpusztított katolikus püspöki székesegyházat és palotát Forgách Pál, majd Patachich Ádám püspöksége alatt 1752 és 1780 között Hillebrandt tervei alapján építették újjá.

Ákos

Ákos nemzetség középkori bencés monostora, mely a reformáció korában református templom lett. Fontosabb középkori értékeink közé tartozik.

Sződemeter

Sződemeteren született Kölcsey Ferenc 1790-ben. A kis református templom mellett állították fel a szobrát. Szülőházát nehezebb megtalálni – legalábbis így volt pár éve, mikor ott jártam.

Szilágysomlyó – Báthori-vár rom

Az egyik legnagyobb magyar történelmi család, a Báthoriak a XIV. században két ágra szakadt. Előbb az ecsedi ág jutott nagyobb szerepre, de az 1500-as évektől inkább a somlyói ág került előtérbe. Ez utóbbiak közül kerültek ki az erdélyi fejedelmek és egy lengyel király, akiket sokan a legnagyobb hatalmú lengyel királynak tartanak. A szilágysomlyói várat a XIV. század óta a somlyói Báthori család birtokolta.

Kraszna

A középkori krasznai református templom a XVI. század óta a reformátusok kezében van. Szép gótikus templom, négy fiatornyos magas torony díszíti. 1909-ben a templomot kibővítették. Kazettás famennyezete 1736-ban készült. Kraszna valamikor a Kraszna vármegye névadó központja volt, mely aztán beleolvadt a Szilágy vármegyébe.

Zilah – Wesselényi szobor (Fadrusz)

Fadrusz híres Wesselényi Miklós szobrát Zilah központjában állították fel. Kissé ellentmondásos a kép: Wesselényi, a reformkor hőse eszmeileg felemeli a jobbágyát.

A szobor melletti üvegpalotákba bankok költöztek és ma már nem sok magyar szó hallatszik a városban. Pedig Ady is itt tanult és a Wesselényi szobortól nem messze a domboldalon az egyik legnagyobb református templom látható – igaz, szomszédja a román történelmi nagyság, Saguna érsek szobra.


Zsibó – Wesselényi-kastély

Zsibó az erdélyi Wesselényi-család központi helye: itt épült szép barokk palotájuk is.

A Rákóczi-szabadságharc egyik fájdalmas veresége is Zsibó szomszédságában a Szamos mellett zajlott le.