www.kárpát.hu

Túrák: Ny-DF

A lap végéhez ugrás — A lap közepéhez ugrás

Déli Felvidék

A Déli Felvidék történelmi-földrajzi eredetű név. A Felvidék, illetve előzménye a Felső-Magyarország ma már történelmi név, amely elsősorban a török és a kuruc időket idézi föl és mint ilyen megőrzendő. Területe nem azonos Szlovákiáéval, annál jóval nagyobb, például Eger vagy Sárospatak is hozzá tartozik. A Déli Felvidék már inkább földrajzi egység: nagyjából az egykori Felvidéknek azt a részét tartalmazza, amelyik a trianoni Magyarország része maradt. Ugyanakkor azért nem használom az Északi Középhegység nevet, mert annál nagyobb területet értek bele, például Ónodot, Muhit vagy Hatvant.

Déli Felvidék nyugati fele

Börzsöny

A Börzsöny vulkanikus eredetű hegység, amelyet észak és nyugat felől az Ipoly folyó, délről a Duna, keletről pedig a nógrádi dombok zárnak körül.

Kóspallag – Nagy-hideghegy – csóványos – diósjenő

Az egyik novemberi túránk alkalmából megszálltunk a Nagyhideghegyi turistaházban (fejenként 3800 Ft – meglehetősen puritán körülményekért; a reggeli (rántotta), külön számolva tea, kávé. Együtt fejenként 5250 Ft-ot fizettünk!) (Evvel megvan a 6. kéktúrám, melyet 2016-ban kezdtem el.)

Vácig vonattal mentünk, onnan busszal Kóspallagra. Mászás szép időben már kissé kopaszabb erdőkben (két hete még teljes színpompa volt, azóta kopárabb már az erdő, de még napfényben szép és még színes).

Reggel sokáig köd volt: a szinte macbethi Csóványosnál a kilátás gyenge volt: lent már kitisztult, de fönt nem láttunk semmit sem a kilátóban.

Hülyeségből jeles: Diósjenőben a 14.36-os vonatról azt hittük, hogy tovább megy Balassagyarmatra, de nem, innen ment vissza. Így bár ott ültünk vagy 10 percet – a vonat mellett -, de lemaradtunk róla! Így mehettünk vissza a falu közepére egy újabb korsó sörre: végül a 15.36-os vonattal mentünk el.
Fényképek:

szép bükkös a Nagy-Inócon
A Nagy-Hideghegyi turistaház
Szabó-kövek a Csóványos oldalában
Csóványos tetején: a kilátó bejáratánál

Csóványosi kilátó aljában (novemberi ködben; fent semmit sem láttunk).

A diósjenői vasútállomáson

Nagybörzsöny – márianosztra

A nagy járvány előtti utolsó túránk 2020. március 11-én, szerdán.

Bp Nyugati pu. – Szob 7.07 – 8.05, majd Szobról busszal Nagybörzsönybe: 8.15-8.45. Sajnos, elég szépen esett, amikor a buszról leszálltunk Nagybörzsönyben:

Nagybörzsönyi falukép
Nagybörzsöny: a Bányászgazda háza
Bányásztemplom Nagybörzsönyben

Ehhez a nagybörzsönyi Bányásztemplomhoz nagyon hasonló templomot láttam például a Felvidéken, Szlovákiában Pónikon. A középkorban sokkal nagyobb kapcsolat volt például Nagybörzsöny, Telkibánya vagy Rudabánya, illetve az északabbra fekvő Pónik vagy Libetbánya között (de írhattuk volna Selmecbányát, Bélabányát is vagy Breznóbányát is), mint manapság.

Nagybörzsönyt elhagyva a Gránát-patak völgyében mentünk a március eleji túrákra jellemző saras úton:

A Koppány-nyergen:

Koppány-nyereg

Eddig nagyrészt felfelé jöttünk és kék jelzésen, innen Márinosztrához a piroson mentünk és általában lefelé. Az út viszont nagyon saras volt, vigyázni is kellett, hogy ne csusszunk el. (Egyszer azért szinte mindenkinek sikerült.)

Koppány-nyereg után lefelé
egy gőte
A Misa Réti Árokban
Márianosztrától északnyugatra

Ezen a képen is jól látható, hogy általában a március eleji túrák során csúnya sártengerbe fulladhatunk…

Márianosztra: az egykori pálos rendház, amelyet az öreg bélpoklos Nagy Lajos király alapított – tudomásom szerint, aztán II. József, a kalapos király szüntetett meg. Aztán hasonló rendház társaihoz hasonlóan (pl. Ilava, Vác, Lepoglava) börtönt alakított ki az épületeikben.

Márianosztrai „kocsma”
Márianosztra központja. Itt vártuk a buszt.
Kéktúrás emléktábla Márianosztrán

A márianosztrai kocsma épületének falán találtam ezt az emléktáblát, amelyet Horvát Józsefnek állítottak, aki elsőnek járta be az Országos Kéktúrát (még az ötvenes években).

nagymaros – hegyestető

Először fel akartunk menni a Szent Mihály-hegyre, onnan pedig le a Remete-barlanghoz, de lezárták az utat, mert a nagy esők miatt kisebb hegyomlás volt. (Azért pár napja a vonat csak Nagymarosig megy. Onnan buszon vagy hajón lehet átmenni Zebegénybe.)

A Hegyestető és a Szet Mihály-hegy között van egy kis „plátó”,

bányászakna?

ahol három vagy négy mély mesterséges aknát találtunk. Szerencse, hogy bekerítették őket. Régi bányász aknák ezek? Érctelléreket kerestek?

Fenn a Hegyestetőn, a kilátón

Encián-kilátó a Hegyestetőn

Az Encián-kilátó 1914-ben, a világháború kezdetekor készült el.

kilátás az Encián-kilátótól

Kilátás délre a Visegrádi-hegység felé, Visegrád és a háttérben a Naszály felé.

A Hegyestetőről Nagymarosra mentünk le.

Nagymaros utcáin

Nagymaros utcáin

perőcsény-várbükk-nagybörzsöny

Az idei év talán első kánikulaközeli napja (2020-ban), de szerencsére a túra nagy részében erdei szakaszon jártunk. Így is nagyon megszomjaztunk, megizzadtunk.

Nyugati 7.07-Szob 8.24. Itt majdnem egy óránk volt a busz indulásáig, amelyet egy sörözésel hasznosítottunk az állomás restijében. (Hál’Istennek itt még megmaradt a resti.)

Buszunk a Szobi állomás mellől indult, Nagybörzsönybe benézett, majd utána Vámosmikoláról Perőcsénybe is, ami az úticélunk volt: Szob – Perőcsény busszal 9.15-10.10.

Az az igazság, hogy Várbükk megmászásához, majd Nagybörzsönybe való megérkezéshez bőven elegendőnek gondoltam 6-6,5 órát, ezért a kívánt buszhoz igen csak fel kellett a végén gyorsítanunk.

Perőcsényi templom – gótikára utaló részletekkel

A dombon levő perőcsényi templom talán nem pusztul, hanem éppen restaurálják.

Perőcsény felett

Perőcsénytől írtásos, cseres ritkás erdőben elég erős emelkedő a piros négyzet jelölésű turistaúton fel a Várbükk felé.

Az első pihenőre igencsak rászorultunk. Nemcsak nagy meleg volt, de elég meredeken és sokat jöttünk felfelé (Percsőcsénytől a Várbükkig kb. 530-540 m a tiszta szintkülönbség és az utat kegyetlenül, szerpentin nélkül vezetik. Egyébként Andris egyik csodaprogramja a túra végén azt jelezte, hogy kumulált teljes szintmászásunk kb. 1500 m! Alig hiszem.

A következő kép már a gerincen készült. Valóban érzékelni lehet azt a nagy kalderát, melynek keleti szélén van a Csóványos és a Nagyhideghegy.

Kilátás a Várbükk irányából

Szép tehát a kilátás keleti irányban. Be is írtam két nevet: a Csóványos biztos, mert a nagyobb képen látható a Csóványos tetején álló kilátó. A Nagyhideghegyemben már bizonytalabb vagyok. Lehet, hogy valójában az itt jelölt és a Csóványos közt van.

A Várbükk gerincén

Ez a fénykép ugyanott készült, ahol az előző. Jól jelzi, hogy a gerinc milyen mértékben maradt meg nyersen, andezit kövek rakásaként, melynek keleti oldala félelmetes mélység.

Korábban egy-kétszer északnak is nyílt kilátás. A látottak közt a Selmecbánya alatti Szitnyában biztos vagyok. A többiben már bizonytalankodom, talán a Vepor látszott. Később már lefelé egy helyről nyugati irányban: a Nyitra fölötti Zobor is kivehető volt. Jóval közelebb pedig a mélyben alattunk a Mohi atomerő.

Nagybörzsönyben a buszig még volt 1-2 percünk, s Gábor képes volt ezalatt egy-egy jól behűtött félliteres bubérékos vizet beszerezni. Életmentő volt! Köszönet!

Busszal Nagybörzsöny-Szob: 17.08-17.40, onnan vonat a Nyugatiba: 17.45-18.54.

A vonaton nagy meleg volt, izzadtunk (a busz nagyon jól hűtött volt), ezért levettünk a maszkot. Szólt is nekünk halkan a kalauz néni, hogy azért vegyük fel. Aztán halkabban hozzátette, hogy ő sem szereti, de muszáj…

zebegény – remetebarlang – zebegény

Zebegényi vasútihíd

Zebegényben az ország egyik olyan vasúti hidjánál, amelyik legrégebbiek közé tartozik.

Dőry-kastély a zebegényi Duna-parton
Agyagos-lösz (?) mélyút Zebegény mellett
kilátás nyugati irányban, miközben szépen emelkedünk

Feljöttünk vagy 250 métert a Duna szintjénél fekvő Zebegénytől, úgyhogy fenn közeledünk a 400 méteres magassághoz.

Ezután igen kellemetlen, sőt veszélyes ereszkedés kezdődött le a Duna feletti Remetebarlanghoz, amely olyan 220 m magasan lehet. Igazi út nem volt, inkább egy murvás, csúszós meredek hegyoldal, ahol nem volt elég fa vagy bokor belekapaszkodni.

Remetebarlang

A Remetebarlang mesterséges és a XIII. századból származik.

kilátás a Remetebarlangtól a Visegrádi-hegység felé
szemközt Dömös, hátul a Dobogókő tömbje
egykor római őrtorony is állt itt
ismertetőtábla a Remetebarlangnál

A tábla tanúsága szerint a XIX. században egy remete élt itt szamarával; naponta lementek a Dunához vízért.

Visszamentünk Zebegénybe azon azúton, melyen jöttünk.

Zebegényi utcakép

Zebegényben meglepően sok a látnivaló (csak a kat. templomba nem jutottunk be, és így elmaradnak Körösfői-Kriesch Aladár híres festményei):

Kós Károly zebegényi temploma
Kós Károly emléktáblája a templom falán
az egykori zebegényi fatemplom emlékhelye
fel a Trianoni emlékhelyhez
közben rálátás Zebegényre
Zebegényi Országzászló
Zebegény: Kós Károly-kilátó
Zebegényi kálvária stációsora
Szőnyi István-emlékháznál
Szőnyi István emléktáblája

zebegény – malom-patak – törökmező – vizes-árok – zebegény

A Zebegény melletti Malom-patak
Malom-patak: Újra él itt hód !?
Törökmező
A Vizes-árkon végig vissza Zebegénybe

nagybörzsöny – kisirtáspuszta – érsektisztás – kóspallag

Nagybörzsönyi képek:

Ezen a túrán Nagybörzsönyből indultunk
Nagybörzsöny: egy hosszú mélyudvar
Nagybörzsöny: innen indul a kisvasút (nov. 1. és márc. 15. között nem működik)

innen indul a kisvasút (nov. 1. és márc. 15. között nem működik)

Nagybörzsöny és a Kisirtáspuszta között
kellemes járni a november végi suhogó száraz avarszőnyegben
Kisirtáspusztán „ebéd”

Kisirtáspuszta – Érsektisztási szakasz:

Kisirtáspuszta után nem sokkal

Érdekes romános kereszt a Börzsönyben. (itt?; a románszánkó jut az ember eszébe, melyet Rockenbauer mutatott be itt Börzsönyben a neves Másfélmillió lépés nevű sorozatában)

így keletkezik egy kanyargós vízmeder
úton Érsektisztás felé
Érsektisztáson

Érsektisztás és Kóspallag között váratlan komolyabb emelkedő nehezítette a túrát:

Érsektisztás után (az emelkedő a képen nem igazán vehető ki)

Egyszerre csak érdekes formájú lovakkal találkoztunk (persze, ők villanykerítés mögött). Némileg a Przsevalszkij-lóhoz hasonlítottak, de nem akarom elhinni, hogy azok lettek volna., akiknek a nyaki sörényük és talán a hátiak is – ha jól emlékszem – eltérőek:

Ez Przsevalszkij-ló lenne?

„Hátulról” mentünk be Kóspallagba:

Kóspallag szélén
Kóspallag közepén

Ezzel a busszal utaztunk Kóspallagról a Szobi vasútállomásig (14.45 – kb negyed 4)

A Szobi vasútállomáson

A fényképeb hátul az Ipoly hidja, a szlovák határ. A háttérben levő hegyek, a Helembai hegyek már Szlovákiához tartoznak.

letkés – nagygalla – márianosztra

a Letkési kocsmában – reggelivel kezdünk
zöld jelzésen a Nagygalla felé
a koratavaszt jelző piros csészegomba
Piribék-tisztás mellett

A Piribék-tisztáson olyan kellemes meleg napsütés volt, pedig február közepe volt, hogy leheveredtünk pihenni. A társaságnak elment a kedve a mászástól, ezért itt, mikor szavazást tartottunk, leszavaztak, s így nem mentünk fel a Nagy-Gallára, hanem már egyenesen Márianosztra felé indultunk.

A Piribék-tisztáson
Ellenfényben a Nagy-Galla (479 m) vulkanikus kúpja

A Nagy-Galla (479 m) vulkanikus kúpja egy kicsit a Vezúvhoz hasonlít – legalábbis nekem. Persze jóval kisebb méretekben.

Nagy-Galla már kissé távolabbról
Márianosztra felé tartunk

A tél végét jelzik ezek a mélysaras utak. De, idén (2022) nem is volt valójában tél! Így az utak már február közepén március eleji formát vettek föl!

Nagy-galla – Ipolydamásd

Letkésről indultunk és a Piribék-tisztásról másztunk fel Nagy-Gallára. Nem volt könnyű, mert ugyan a vulkanikus kúp ugyan nem túl magas (479 m), de a kiugró andezit csúcs nagyon meredek. Az összetöredezett kőzet csúszik az ember lába alatt. Különösen lefelé kell vigyázni. Fentről viszont nagyszerű a kilátás. Egy képet mutatok be Márianosztra irányában.

Letkés szélén
A Piribék-réten
Fenn a Nagy-Gallán
Kilátás Nagy-Galláról Márianosztra irányában

Ez a túránk 2022. október közepén volt: az ukrajnai háború, a szankciók, a rezsicsökkentés évében, amikor ősszel az erdőkben télre készülve nagy favágásos tevékenység volt. Mi is találkoztunk velük.

Nagy favágás Ipolydamásd irányában
Október közepén az Ipoly partján Ipolydamásd szélén

Ipoolydamásdnál a török időkben egy kis végvár volt, amelyből nagyon kevés maradt meg. Annak egy részletét lefényképeztem:

Az Ipolydamásdi végvár egy megmaradt falrészlete

bernecebaráti stb

Bernecebaráti: kerített templom!
Bernecebaráti: a templom szomszédsága
Bernecebaráti: lőrés a templom kerített falában
román kori kapu Bernecebarátiban a templom falában
Bernecebaráti: a templom másik irányból, lentről
Be a Nagy-völgybe
a vulkanikus porból tufa lett (?)
erdő március elején
Kalakocs-pihenőhely

Kalakocstól visszafordultunk Bernecebarátiba.

visszafelé „geológizálás”

Mészkőrétegekhez hasonló tufarétegek.

Libapár Bernecebaráti szélén
Kemence: Hont vármegye XVIII. századi vármegyeháza

katalinpuszta – naszály – kósd

Katalinpuszta szélén

A jel egy nagyon szomorú esemény, Rockenbauer Pál öngyilkosságának helye felé mutat.

Megkezdjük az emelkedést fel a Naszályra:

A Naszály oldalában – 1.
a szénégetőkre, a boksáikra emlékeznek
egy függő-híd a Naszály oldalában
Bik-kút

Ezután következett az út kellemetlen szakasza: keskeny ösvény a meredek hegyoldalon, nedves és csuszos. megcsúsztam. Az egy ideje fájos fenekemnél nagyon belém nyilalott, amikor magamat erőltetve sikerült egyensúlyoznom. Utána nagyon fájt. Gercsi fém botja nélkül talán nem is tudtam volna fölmenni…

a kellemetlen útszakasz (a fénykép azonban nem érzékeli igazán)

Már a Naszály gerincén, de még nem csúcsnál, a Színlő-barlang bejáratának közelében:

A Színkő-barlangnál

Fenn a csúcson:

Fenn a Naszály-csúcson (652 m)
Látvány észak felé a Naszályról
Lefelé a Naszályról Kósd felé

A Kósdi szénbányánál, ahol 1931-ben 7 emberes bányaszerencsétlenség történt.

A Kósdi bányaszerencsétlenség emlékműve
A Kósdi szénbánya ismertető táblája

A Gödöllői-dombság és környéke

Gödöllő környékén
vasúti megálló Gödöllő Állami Telepeknél
egy II. világháborús katonasír
Erzsébet királynő pihenőhelyénél
Erzsébet királynő emlékköve

Egy kirándulás a Gödöllői-dombokon

Keletiről indultunk 8.35-kor és 9.08-kor szálltunk le a Gödöllői Állami Telepeknél. A közeli Rotundánál ültünk le egy pihenő asztalnál. (Egy pisztricgombát is találtunk.)

Rotunda
A selyemkóró már mindenütt megjelent – így a Gödöllői dombságban is

Innen valahogy kijutottunk a gödöllő-valkói országútra, oda, ahol a II. világháborús magyar honvéd sírja van. Egy-két fényképen látható, hogy a selyemkóró itt is mennyire elterjedt már.

Sok a homok a Gödöllői dombságban
II. világháborús honvéd sír a gödöllő-valkói országút szélén

a fóti somlyón

tájkép nyugati irányban a Fóti Somlyóról

A Fóti Somlyó fennsíkján

A szadai margita-hegyen és a szadai temetőben

A szadai Margita-hegy fennsíkján – koratavasszal – 1

A szadai Margita-hegy fennsíkján – koratavasszal – 2

A szadai Margita-hegy fennsíkján – koratavasszal – 3

A szadai Margita-hegy fennsíkján – koratavasszal – 4

Kilátás a szadai Margita-hegy kilátójáról

Székely Bertalan sírja Szadán

Vácrátóti arborétumbAN májusban

Fél 8-kor találkoztunk az Újpest-Városkapu födalatti-busz állomásnál, ahonnan 7.45-kor indult a buszunk Vácrátót felé, ahova kb.1 órás buszozás után étünk el.

A Botanikus Kert térképe

A Botanikus Kert rendszertani része:

rendszertani rész
a sziklakert egy kis dombon
részlet a Vácrátóti Botanikus Kertben – 1.

részlet a Vácrátóti Botanikus Kertben – 2.

vízimalom
Az egyik vácrátóti üvegházban
az arborétum díszkapuja
a Vigyázó-kastély a Vácrátóti arborétumban

A látható Vigyázó-kastély nem az 1871-ben készült eredeti, hanem a civakodó örökösök által készített új épület.

a Vigyázó-kastély kerti bejárata
Vigyázó Sándor gróf

A kertet Vigyázó Sándor gróf alapította: ezt a birtokot 1871-ben vásárolta meg és utána alakította ki a Botanikus Kertet.

A lap végéhez ugrás — A lap elejéhez ugrás

Vác fényképeit, leírás, ld. az országismertető részen.

Cserhát, Nógrád

A béri andezit ömlés

A béri andezit ömlés meggörbül andezit oszlopai rendkívüli világritkaságot jelentenek!

A béri andezit ömlés
Bér falu egy részlete

Becske – bér áprilisban

Becske vasúti megállóhelye
Az Aszód-Balassagyarmat közti vasútvonal egyik vonatszerelvénye

A távolban a Szandai várhegy (a várrom a jobbszélső alacsonyabb kúpon van):

A Szandai Várhegy
becskei roncstelep

Kilométeres gyaloglás be Becskére, melynek szélén egy komoly roncsautós gyűjteményt vettünk észre.

Becskei képek:

Becskén – 1
Becskén – 2
Becskén – 3
A Szandai Várhegy oldalában

A Szandai Várhegy oldalában:

A Szandai Várhegy közelében
fehér virágzó kökény bokrok uralják mindenfelé a tájképet
A háttérben a nógrádberceli andezitos kőbánya hegye
pompás fehér kökénybokrok sora
A Szandai Várhegy vulkanikus sziklatömbje már távolabb van
a kép közelebb hozva

Tájképek áprilisi virágpompában:

áprilisi virágpompa – 1
áprilisi virágpompa – 2

Távolodunk a Várhegytől
Közeledünk Bér felé

Féltünk, hogy Bérben lekéssük az utolsó buszt, ezért nem mertünk felmenni a nevezetes béri meghajló andezit oszlopokhoz.

Megérkeztünk Bérbe
egy egykori kúria Bérben

tepkei túra
Bableves csárda Alsótold közelében

Bableves csárdától felmentünk a vulkanikus eredetű Tepke gerincvonalára

Az Országos Kéken fel a Tepkére

Tepke kilátója és panorámaképek róla:

Tepke kilátója
kilátás a Tepke-kilátóról
A Tepke gerincén

Tepke – Nagybárkány:

A Sámsonháza melletti Fejérkő romja
Nagybárkányi vendéglő és kékpecsételő hely

Karancs – Medves

Medves, nógrád

Autós ismerkedés a Medvessel

Egy júniusi napon nagyon szép napos idő volt, annyi aszály utáni viharos-esős nap után. A reggel csodálatos volt, de aztán eltűnt a frissesség, kezdett elkábítani a hőség. Vezetni már nem élvezet! Így jól esett, mikor Salgóbánya fölött talán 1 km-rel találtunk egy szép pihenő helyet.

Salgóbánya
Salgóbánya

Salgóbányán már rég nincs bánya. Régen is szegényes házak voltak, azóta jó részük teljesen lepukkant.

Somoskő vára

Somoskő vára már Szlovákia, de alatta a falu  még Magyarország!

Hazafelé meglátogattuk az egyik kedvencemet, a nógrádsápi kerített templomot. Elég szépen jöttek autóval a vasárnap délelőtti misére.

Nógrádsáp

Itt ezen a helyen kb. 25 éve, 1995 táján, amikor felfedeztem Nógrádsápot, még a láthatáron levő erdőig végig málna volt. Ez is megszűnt:

Nógrádsáp: nemrég itt még nagy málnás volt!

medves

A Medves Európa egyik legnagyobb lávaplátója, melynek nagyobb része Szlovákiában van.

Az egykori medvesi kőbányák nyomai – 1
Az egykori medvesi kőbányák nyomai – 2
Az egyik egykori ritzer (kőfaragó) ház romja
Az egykori medvesi kőbányák nyomai – 3
A távolban feltűnik Salgó vára
balra Kis-Salgó (Boszorkánykő), jobbra a Salgó vára éppen, hogy kivehető
Salgóbánya – 1
andezitoszlopok Salgó vára alatt – Pegőfi-emléktáblával
Salgó vára
előtérben a Salgó várának részlete, hátul a Karancs hegység
Somoskő vára a Salgó várából nézve

Boszorkánykő (Kis-Salgó) – 1
Boszorkánykő (Kis-Salgó) – 2
Boszorkánykő (Kis-Salgó) – 3
Szilváskő – Rónabánya közelében

Az Ipolytól keletre: Kishartyán, Páris-patak, Ipolytarnóc

Kishartyánban is geológiai különlegességet láthatunk: az egykori Pannon-tengerben kialakult és vagy 20 millió év alatt kialakult homokkő falat:

Kishartyán – 1
Kishartyán – 2

Kishartyántól nyugatra közvetlenül az Ipoly mellett Nógrádszakál közelében egy vízmosásos szurdok, a Páris-patak kialakulását érzékelhetjük eredeti vadságában:


Páris-patak – 1
Páris-patak – 2
Páris-patak – 3
Páris-patak – 4
Páris-patak – 5

Ipolytarnóczon (régiesebben írva) vagy 20 millió évvel ezelőtt a miocén korszakban egy óriási vulkánkitörés történt. Megkövesedve megmaradt azoknak az állatoknak a lábnyoma, akik a robbanás előtti pillanatokban egy patak partján mozogtak. A robbanás után sűrű vulkáni hamu hullott a területre (mint Kr. u. 79-ben Pompeii-re a Vezúv mellett), melyek megvédte a lábnyomokat.

Ipolytarnócz

karancs megmászása

Elég meredeken föl a piros háromszögön
útközben a Karancs oldalában
fenn a 725 m magas Karancson
kilátó a Karancs tetején
kilátás a Karancs-kilátóból: távolban középen lent Salgótarján, leghátul a Mátra

Mátra

muzsla

A Muzsla a keleti Mátra „csúcshegye”: 805 méter magas. Pásztó felől, az úgynevezett Muzsla-üdülőtől közelítettük meg:

kiindulási pontunk a Muzsla-üdülőnél

Innen fel a 805 méteres Muzslára kb. 500 méteres elég meredek emelkedő:

elég komoly tarvágás volt a Muzsla nyugati oldalán
a tarvágott rész, ahonnan ellátunk a nagyon halványan látható Naszályig és a Visegrádi-hegységig
a teherautó pora

Egy komoly teherautó tör fel a gerincre. Szinte hihetetlen, hogy feljut. Ez a képen nem igazán érzékelhető. Jó hamar kiálltunk az út szélére, mert a lendülettel felfelé törekvő teherautó nem nagyon állt le volna.

fenn a 805 méteres Muzslán

A Muzsla tetején az erdő fái miatt nincs kilátás, csak a jó érzés, hogy csak feljöttünk ezen a meredek 500 méteres szintkülönbséges úton!

Fényképek lefelé menet a Muzsláról:

Tepke-gerinc, előtte Pásztó

Szemközt a Tepke-kilátó gerincvonala

A Muzsla oldalában

A kép közepén a fehéres árnyalat az Alacsony-Tátra. Szabad szemmel jobban látszott. Sajnos, a fényképen alig. Különben az Alacsony-Tátra gerince szeptember elején már havas volt!

továbbra is a Muzsla oldalában

Lent közben már készül a marhagulyás.

marhagulyás

a kazári „badland”-ban

Kazár mellett, attól kicsit északra két geológiai érdekesség van: az egyik egy lösztorony, a másik egy erősen eróziós erősen lepusztult terület – az ilyen geológiai alakzatokat szokták angol kifejezéssel badland-nek nevezni

lösztorony – 1
lösztorony – 2
Kazári badland – 1
Kazári badland – 2
Kazári badland – 3
Kazári badland – 4
Kazári badland – 5

galyatető – mátraverebély
Galyatető
Galyatetői kilátó
A Galyatetői kilátó bejárata

Nagyon mérges lettem erre az automata ajtóra. Csak így fizetéssel lehet feljutni a galyatetői kilátóba. Ez nekem valahogy szentségtörés. Egy ilyen kilátó a „nép tulajdona”.

Vidróczky-csárda Mátraszentistvánban
az egykori Ágasvári-turistaház bejárata

Az Ágasvári-th. magánterület lett! Talán az utolsó igazi turistaház, azaz menedékház volt. Itt is nagyon „felmérgesedtem”. Ez is szentségtörés! Ágasvár magánterület, ahova nem léphetünk be. Pedig például többször is kékpecsételtem itt.

kizárva az Ágasvári-menedékházból!

Így a köveken ülve eszünk.

Kilátás Mátraverebély felé; a hátsó gerinc a Tepke gerincvonala.

Ott lenn van Mátraverebély, ott van a vasút.

Kékes – sirok

Ez az október közepén megtett túránk volt talán a legszínesebb: csodálatos őszi színek uraltak minden!

Kékestől egy kicsit keletre
Saskő mellett
Szederjes tető – Gazoskői szakasz: kilátás kelet felé; a távolban a Bükk

Szederjes tető – Gazoskő

Szederjes tető – Gazoskői szakasz: kilátás északi irányban
muflon a fák között

kirándulások parádfürdő környékén

október elején:

Parádfürdő szélén
át Mátraderecske felé

Szemerkélő esőben kezdtük meg a túrát Mátraderecske felé.

Mátraderecske mellett

Az országút szélén a védőkorlát már közel lehet a 100 évhez.

Mátraderecske mellett

A tornyos Mátraderecske, előtte önálló üdülőtelep Bükkszentdomokos.

A mátraderecskei Leier-gyár
Az esőben még szomorúbb ez a mátraderecskei részlet
mátraderecskei vasútmegálló

Él még ez a vasútvonal?

Mátraderecske
mátraderecskei „kocsmában”

Az eső miatt is elüldögéltünk Mátraderecske „kocsmájában” 1-1 korsó sör mellett. A kocsmában szoktak bölcsességeket kiírni. Itt ezt találtam (többek közt): „Megpróbáltam nemet mondani a vodkának, de mégis csak 40 %-kal erősebb nálam!”

Mátraderecskét Kanázsvár romja felé hagytuk el:

szemben Kanázsvár
Kanázsvár közelhozva

Kanázsvárhoz végülis nem mentünk fel, mert mondták, hogy lezárták, mert életveszélyes megközelíteni.

síneken gyalogoltunk át Recskre – időnként erősebb esőben
recski „büfé” az esőben a buszt várva jól jön

Busszal mentünk vissza Parádfürdőre, ahol a szállásunk volt. Ekkor és másnap reggel több fényképet készítettem Parádfürdőn:

Parádfürdői Károlyi-kastély
Parádfürdői gyógyfürdő és kórház

Parádfürdő: Cifra-istálló és kocsimúzeum

A Cifra-istálló és kocsimúzeum belépőjegye 1200 Ft lenne, de 70 évesnél idősebbeknek ingyen van.

Cifra-istálló
Cifra-istállóban – azt hiszem – egy nóniusz
egy díszhintó
egy konflis

Konflisokat kicsi koromban, az ötvenes évek elején még láttam ilyeneket várakozni például Nyíregyháza állomása előtt.

Parádfürdőről busszal mentünk fel Mátraházára, ahonnan legyalogoltunk Mátrafüredre.

Mátraházai buszmegálló:

Itt voltunk már közel 40 éve két hétig az üdülőben feleségemmel és két szép kislányunkkal. A buszmegállóban pedig a sarokban van egy Országos Kéktúra pecsételőhely, amelyet többször is használtam.

útban le Mátrafüredre Mátraházától
egy vulkanikus karsztbokorerdő

Képek Bene váráról:

Bene várának romja – 1
Bene várának romja – 2
Bene-patak (?)
ebédünk a patak partján
megérkeztünk Mátrafüredre

Mátra és Bükk köze

sirok – szarvaskő és rozsnakpuszta
szemközt a Siroki vár, háttérben a Mátra
a völgyben Sirok község
Siroki sziklák – Apát és apácák

A sziklák alapanyaga puhább riolittufa. A sziklaalakzatok szilárdságát, tartósságát a tufába annak idején belehullott keményebb vulkanikus kövek biztosították.

Egy feleségemmel megtett szép sétánk emléke – Rozsnakpuszta környékén:

Rozsnakpuszta

A lap elejéhez ugrás — A lap közepéhez ugrás